header

  • images/szatmarcseke_slide/slide01.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide02.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide03.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide05.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide06.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide07.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide08.png
  • images/szatmarcseke_slide/slide09.png

Kölcsey Ferenc életrajza

KÖLCSEY FERENC (1790-1838)

 Kölcsey Ferenc nevérõl természetesen mindenekelõtt a Himnusz szokott eszünkbe jutni. Õ volt nemzeti himnuszunk szövegének költõje. Akik többet tudnak felõle, azoknak az is közismert igazság, hogy Martinovicsék után és Petõfiék fellépte elõtt, tehát ama sokszólamú fél évszázadban, a magyar romantika korszakában Kölcseyt tekinthetjük a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költõjének. Szerepe legalább annyira beletartozik a kor politikatörténetébe, mint irodalomtörténetébe. De még azt is szokás tudni felõle, hogy a rendszeres magyar irodalmi kritika egyik elõkészítõje. Tehát az irodalmi fõszereplõk közé tartozik. A kiterjedt és oly fontos életmûvet egy világéletében gyönge testû, betegségekkel küszködõ, mindössze negyvennyolc évet megélõ, de férfiasan kemény lelkû ember hagyta hátra.

1790-ben született. A Szatmár megyei nemescsalád, amelybõl származott, nem volt gazdag, de igen nagy tekintélyû. Állítólag a hét õsmagyar törzsfõ egyikétõl, Ond vezértõl származott (amiként egy évszázaddal késõbb Ady is úgy tudta magáról, hogy Ond vezér kései unokája). Szülei mûvelt emberek, apja tekintélyes jogtudós, az antik és a klasszikus francia irodalom otthonos az isten háta mögötti falusi kúriában. Kölcsey kisgyermek korától fogva tud a magyar anyanyelven kívül anyanyelvi biztonsággal latinul és franciául. Késõbb, a középiskolai évek alatt jól megtanul németül és görögül is. Ifjú éveiben nincs is nagyobb gyönyörûsége, mint a mûveltség. Hatéves korában elveszti apját, tizennégy éves korában anyját. Közben a feketehimlõ egész életére betegessé teszi, bal szemére megvakul, és kihull a haja. A vézna, kopasz, félszemû ifjú számára a szerelem sem lehet több, mint keserves ábránd. Huszonnégy éves korában már arról ír, hogy túl van minden szerelmi képzelgésen. Egyébként annyira szemérmes, hogy korai szerelmes versei ellenére sem tudunk semmit legbizalmasabb magánéletérõl. Iskoláskorát a debreceni nagy hírû Kollégiumban tölti.

Jó tanuló természetesen, de visszahúzódó, barátokra sem talál: Debrecenbõl kerül joggyakorlatra Pestre. Amikor befejezi a jogi tanulmányokat, nem jelentkezik ügyvédi vizsgára. Akkorra már kiábrándultan megveti azt a feudális jogot, amelynek kiváló tudósa. Késõbb majd szakértõnek kérik fel újra meg újra fõbenjáró perekben. Élete vége felé Lovassy, Kossuth és Wesselényi híres pereiben fogalmazza meg a védõk számára a perbeszédek érveléseit. De gyakorló jogász nem akar lenni. Hazamegy Szatmárba, a családi birtokra. Ott, a magányban fejleszti ki költészetét. Ez a költészet a divatos szentimentalizmusból indul ki, nem csodálatos tehát, hogy hazai példaképét Kazinczyban fedezi fel. Kazinczyval tizennyolc éves kora óta levelez, majd jó barátságot kötnek. Kazinczy irodalmi körének Kölcsey lesz az egyik legfontosabb és hamarosan a legképzettebb tagja. Kazinczy pesti barátai közül csak Szemere Pállal tud lélekbeli kapcsolatot találni. Összeköti õket nagy mûveltségük és kritikai hajlamuk. Kölcsey az irodalom további fejlõdésére nélkülözhetetlennek tartja a rendszeres kritikát. És el is kezdi felmérni az élõ magyar költészetet. Egymás után ír három bírálatot. Elsõt a költõnek jelentéktelen, de irodalmi ösztönzõként fontos Kis Jánosról, a másodikat a már halott Csokonairól, a harmadikat Berzsenyirõl. Mind a három elmarasztaló. Az elegáns, árnyalt stílust keresõ fiatal költõnek Csokonai túl parlagi, Berzsenyi túl durva és fellengzõs. Érthetetlen, hogy mennyire nem vette észre Csokonaiban sem a plebejus jelleget, sem a stílusbeli árnyaltságot, s Berzsenyiben a nagy problémák szüntelen jelenlétét és a nyelv addig példátlan gazdagságát. Amiért Kölcsey egy életen át lankadatlanul harcolt, az éppen Csokonai és Berzsenyi költészetében fogalmazódott meg a legmagasabb szinten. Sokkal késõbb ezt Kölcsey is tudta, de addigra már Berzsenyi sértõdötten, elkedvetlenedve meghalt, és a gyászbeszédben Kölcseynek csak az önvád lehetõsége maradt meg. Igaz, ezt az önvádat férfiasan ki is mondotta. Ha itt-ott meg is jelent egy-két költeménye, a közönség kezdetben mint kritikust és irodalmi vitatkozót ismerte meg. A Kazinczyt támadó Mondolatra õ és Szemere válaszolt, méghozzá a kritikákhoz hasonló harcias hangon. Ez a harciasság, amellyel egyszerre támadott a politikai reakció ellen és a haladó költõkben felfedezni vélt hibák ellen, az irodalomba lépõ Kölcseyt eleve népszerûtlenné tette. Nem bánta. Falusi magányában, szüntelenül egyre mûveltebbé csiszolva tudatát, formálta költészetét. Világnézete egyre idegenebbé vált a nemesi világtól. A megyei életben tevékenyen vett részt. Elõbb megyei aljegyzõ, majd megyei fõjegyzõ. A megyegyûléseken a liberális demokrácia szószólója, a jobbágyság védõje. Magában fejlesztett költészete egyre jobban fordul a népdal felé. Mondanivalója is egyre demokratikusabb. 1823-ra már elkészül a Himnusz és a Zrínyi dala. De csak 1832-ben jelennek meg kötetben versei. Közben azonban már a megye országgyûlési követe. Három éven keresztül õ jelenti a diéta balszélét. A jobbágyfelszabadítást akarja elõkészíteni. Három év múltán megyéje is megsokallja. Olyan utasításokat adnak, amelyeket nem hajlandó képviselni, és lemond. Kossuth és vele a diétai baloldal gyászruhát ölt távozására. Ekkorra már az ország haladó oldalának ünnepelt alakja. Az újságírásban is fõszerepe van. Szemerével együtt szerkeszti az Élet és Literatura címû folyóiratot, amely három évig tudja fenntartani magát. Itt folytatja korábbi kritikai és esztétikai tevékenységét. A hivatalos hatóságok a legveszedelmesebb emberek közt tartják számon, és állandóan titkos megfigyelõk járnak a nyomában. Amikor megszûnik diétai megbízatása, és folyóirata sem élhet tovább, újra visszamegy a megyébe, de megtartja fõjegyzõi hivatalát, hogy befolyást gyakorolhasson a helyi nemességre. Politikai hatására Szatmárban megerõsödik a liberális demokrata párt. Ez idõre országszerte ismert költõ, kritikus, esztéta. Az egész hazai irodalomban filozófiailag õ a legképzettebb. Gyötrik is szüntelenül a világnézeti válságok. Kant idealizmusa és D'Holbach materializmusa közt hányódik. Ama ritka nemesi elmék közé tartozik, akik teljesen szakítani tudtak a feudális szemlélettel, és következetesen a polgári Magyarországot készitik elõ. Nem retteg a forradalomtól, sõt megbélyegzi azokat, akik félnek az erõszakos változástól. Közben azonban jól látja, hogy a haladó nemesség sem ért mindenben egyet vele. Innét származik újra meg újra feltörõ pesszimizmusa. Fél a nemzethaláltól, amelynek képe újra meg újra megjelenik költészetében. Ez a költészet hangjában, stílusában mindvégig sok rokonságot tart a Kazinczyféle szentimentalizmussal, de egyre jobban közeledik a népköltészethez is és a romantika pátoszához is. Amikor összebarátkozik Kisfaludy Károlyékkal, lényegében a programszerû romantikával köt szövetséget, és a felmagasodó Vörösmartyban felismeri az igazi nagy költõt. A kritikáiban oly magas mércéjû, nemegyszer igazságtalanul szigorú és elutasító Kölcsey a Csongor és Tünde elõtt leteszi a fegyvert: ezt remekmûnek ismeri el. Szüntelenül világirodalmi távlatokban látott és gondolkozott. Nem maradt el a világirodalom újdonságaitól. Walter Scottot eleve nagyra becsülte, kedvelte Bulwert, majd elismerõen írt a francia romantika fõalakjáról, Victor Hugóról. Tehát világirodalmi tájékozódásban is odacsatlakozik a romantikához, amellyel költészete is azonosul. Amikor versei megjelentek, már azonnal arról volt szó, hogy ez elsõ kötete lesz összes mûveinek. Ezt azonban már nem érte meg. Élete végsõ éveit fõleg a nagy politikai perek töltötték ki. Most büntetõjogásznak kellett lennie. Végsõ tevékenysége Wesselényi védelme volt. Nagy felkészültséggel érvelt a vádlott ártatlansága mellett. A védõ a beszédében el is mondotta Kölcsey indoklását, ámbár hiába, hiszen a kormányzat úgy döntött eleve, hogy a veszedelmes Wesselényit el kell ítélni. Magát a fõtárgyalást Kölcsey már nem érte meg. 1838-ban egy hûlés elhatalmasodott a szervezetében, és egyheti betegség után meghalt. Kortársai úgy temették, mint a legnagyobb embert valamennyiük között. Életmûve él az irodalomtörténetben. Nevét, emlékét a köztudatban múlhatatlanul idézi nemzeti himnuszunk.

A reformkor nagy költõje, az elvi alapon álló magyar kritika megindítója, nagyhatású szónok és politikus, Nemzeti Himnuszunk szerzõje. Középbirtokos nemesi családból született Szõdemeteren. Kis korában árvaságra jutott, fél szemét himlõ következtében elveszítette. 1796-ban a debreceni kollégiumba került, itt végezte el jogi tanulmányait is. 1810-ben lett Pesten joggyakornok, megismerkedett Kazinczy pesti barátaival. Pályája elején Kazinczy nyelvújító mozgalmának volt harcos híve, az irodalom fejlesztésével a polgári fejlõdését kívánta elõremozdítani. 1817-ben fordulat következett be pályáján. Kiábrándult Kazinczy elvont humanizmusából, bírálta a fordításirodalmat propagáló elveit, s az eredeti alkotóktól várta az irodalom fejlõdését. Hazafias verseivel a haladás ügyéért harcolt, s a cselekvõ hazafiasságot hirdette, a korabeli nemesi tespedéssel a dicsõ múltat, a szabadságmozgalmak emlékét állította szembe. A reformmozgalom elõrehaladtával lehetõség nyílt politikai szereplésére is. 1832-ben országgyûlési követ lett, s a haladó ellenzék legkiválóbb szónokaként a polgárosodásért és a jobbágyság terheinek csökkentéséért vívott harcban találta meg hivatását. Kiállt a magyar nyelv hivatalossá tétele, az 1831-es felkelésben levert lengyelek mellett. A kormánnyal és a rendekkel vívott harcát Országgyûlési naplójában örökítette meg. 1838-ban, hazafiúi csalódásának mélypontján írt Zrínyi második éneke c. verse ugyan a nemzet halálának döbbenetes jóslatával végzõdik, de unokaöccséhez írt eszmei végrendeletében és tevékeny munkásságában a jövõbe vetett hit jutott kifejezésre. Éppen befejezte a Wesselényi védelmére írt röpiratát, mikor a halál Csekén elragadta.

Képek Szatmárcsekén a Mûvelõdési Házban található Kölcsey emlékszobáról:

  


Kölcsey Ferenc síremlékének felavatása Szatmárcsekén
(1938)

 

 

© 2021 CK média