“Rajtunk múlik, hogy megül-e rajtunk, vagy füstként elszáll a balsors!”
Kétszer is megünnepeltük Szõdemeteren Kölcsey Ferenc születésének 214. évfordulóját, s vele azt is, hogy Erkel Ferenc 160 éve (1844-ben) zenésítette meg az azóta nemzeti imánkká vált Himnuszt. Neves vendégeket várt a kis református templom köré gyûlt sokadalom, ám a neves történészt, nyugdíjas államtitkárt, nagykövetet, Katona Tamást és nem kevésbé ismert felvidéki politikust és írót, Duray Miklóst szállító kocsi, a bihari Szalacs felõl Tasnád felé tartva, elakadt egy földúton.

A viharfelhõk sem ígértek zavartalan megemlékezést, ezért a fõszervezõ, Muzsnay Árpád a Kölcsey Kör elnöke s egyúttal az EMKE partiumi alelnöke úgy döntött, hogy inkább a templom védelmében ünnepeljünk. Mint már annyiszor nemzetünk eme zarándokhelyén, Meleg Vilmos nagyváradi színmûvész magyarul, Marcel Mirea szatmári színmûvész románul zengte el a Himnuszt. Szabó Károly szenátor (Nagykároly) Kölcsey közéletiségének, erkölcsi tartásának, igazságérzetének aktualitásáról beszélt.

Gheorghe Marian, Szõdemeter polgármestere üdvözölte az egybegyûlteket, s megígérve, hogy jövõ ilyenkor a ma ortodox parókiaként használt szülõház falán lesz a most még a templom oltárához támasztott kétnyelvû tábla. Aztán a mellette ülõ szatmárcsekei polgármester, Sarkady Pál emelkedett szólásra, aki elmondta: ha évekkel ezelõtt félve jött Szõdemeterre, ma már nincs benne félelem, többek között azért sem, mert barátra talált Gheorghe Marianban Szõdemeter polgármesterében.
Helyi, bogdándi, szilágypéri, tasnádi fiatalok valamint Szatmárcsekekérõl Szabó Réka, Szabó Emese gyerekek szavaltak, hozták még közelebb az ünneplõkhöz Kölcsey szellemiségét.

A Himnusz eléneklése után már a koszorúzás is vége felé tartott (Kõ Pál tíz éve felállított templom elõtti, egész alakos Kölcsey szobránál), amikor a csapkodó zápor meghozta Katona Tamást (történész, nyugalmazott államtitkár ) Budapestrõl és Duray Miklóst (író, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezetõ elnöke Pozsony) Vissza a templomba, amely a vendégek okán még jobban megtelt, mint az elõbb.
Duray Miklós a Himnusz születésének körülményeit idézte fel. ”Vajon sejtetett-e Kölcsey, hogy nemzeti imánkat alkotta meg? Vajon, sejtette-e, hogy a Himnusszal akaratlanul is maga alá teperte mindazt, amit addig irt?” .A magyarság visszatérõ sorsproblémái kapcsán Duray Miklós úgy látja, hogy Kölcsey Trianon után, vagyis 100 évvel késõbb, 1923-.ban
is ugyanígy írta volna meg a Himnuszt: balsors, akit régen tép, hoz reá víg esztendõt!.” De, aki nemzetét szereti, az újrateremti hazáját”- zárta beszédét.

Katona Tamás is többször idézte a balsorsot, amely a költõ több versében jelen van. A politikusok, a nemzet mai felelõsségére utalva mondta: ”Rajtunk múlik ,megül-e rajtunk a balsors vagy mint a fûst elszáll. Tudunk-e felelõsen és értelmesen együttmûködni a nemzet érdekében, vagy tovább engedünk a megosztásnak, a széthúzásnak”. Külön szólt az Osztrák-Magyar Monarchiáról, mint az elsõ közös piacról, mely több olyan kérdést sikerrel megoldott, amelyek késõbb az EU célkitûzési közé kerültek.
Persze, még egyszer elénekeltük a Himnuszt, mely Kölcsey Ferenc szülõfalujában a szõdemeteri templomban külön hangsúlyt kap ugyanúgy ahogy itt Szatmárcsekében a református temetõben.